FECSKE

Ismerj meg minket

Kik vagyunk?

Mi egy ceglédi fiatalokból álló közösség vagyunk, akik szeretnek álmodni, terveket megvalósítani, fejlődni és jó közösségben eltölteni idejüket. Nem látunk megoldhatatlan problémát és nem ismerünk. Ha van egy jó ötleted, amit megvalósítanál, esetleg szeretnél velünk együttműködni, vagy csak egy jó közösségben lennél, akkor vedd fel velünk a kapcsolatot! Mi bármire nyitottak vagyunk!

Emellett a nemzetközi Eurodesk hálózat tagjai vagyunk, ami az Európai Bizottság támogatásával működő európai ifjúsági információs rendszer, mely 37 országban több mint 2000 partnerrel rendelkezik. Az Erasmus+ programot támogató szervezetként hozzáférhetővé teszi a nemzetközi mobilitással kapcsolatos információkat a fiatalok és a velük dolgozó szakemberek számára. A hálózat partnerszervezetei telefonos, e-mailes segítséget nyújtanak és személyes információ-szolgáltatást biztosítanak az európai oktatási, képzési és kulturális kérdésekről.

Ismerj meg minket

Történetünk

Indult pár éve egy Ifjúsági Közösségi Tér Cegléden, ahova mindenféle fiatal betévedt. Volt, aki nagyon jó társaságra lelt és volt, aki nem érezte úgy, hogy ott a helye. A fiatalok egyre inkább halmozódtak, rendszeres taggá váltak. Elindultak különböző közös tevékenységek az ugyanazon érdeklődési körű emberek között. Egyszercsak úgy adódott, hogy elkezdtek megvalósítani egy projektet, méghozzá partnerségben a Diákönkormányzattal. Ekkor kezdődött minden… Ahogy teltek múltak az évek rendszeresen segítettünk a Kossuth Művelődési Központ programjaiban karöltve a Diákönkormányzattal, illetve saját programokat is szerveztünk akkor már. Mindenki megtalálta az egyes részfeladatokban a helyét és egy jól együttműködő közösséggé formálódtunk az évek során. Egy idő után mi lettünk maga a Közösségi Tér. Nem is olyan régen megszűnt maga a Tér és maradt a Közösség, ami egy újabb ugrás volt számunkra, hiszen Egyesületi szintre léptünk, amihez rengeteg segítségre és szeretetre volt szükségünk. Egyesületi formában több lehetőségünk lett, így egy saját mentorhálózatot hoztunk létre, hogy felelősségteljesen be tudjuk vonni a ceglédi fiatalságot közösségünkbe. Ez segít minket abban is, hogy hosszútávon jó kezekbe át tudjuk adni az egyesületet, amikor már nem tudunk aktívan a részesei lenni.